MIATTATOK

Maradt még bennem valami,

ami szerethető?

Vagy lelkemnek jobbik felét

megette az idő

és mára már csak az maradt,

mi kőkemény, rideg,

amit az idő sem bolond

rágatlan enni meg?

Ha így van, nem büntethetem

magammal azt, aki

tűrhetőbb változatomat

sem könnyen bírta ki,

egén felhő miért legyen,

ki nap-féléje volt?

Tűzben a gyémánt szén leszen,

akármilyen csiszolt.

S versekkel tudhatok-e így

táplálni másokat?

Kipergett zsákomból – amit

adnék – a búzamag.

De esküszöm: miattatok

megkeresem, ha van

lelkemnek olyan szeglete,

mely még árnyéktalan.