Bemutatkozás
1936-ban születtem. Egerben élünk.
Két gyermekünk, három unokánk van.
Az Egri Tanítóképzőben szereztem tanítói képesítést, ahol rajztanárom az Aba Novák tanítvány Hamza Tibor volt.
Bíztatására - másodéves növendékként - vettem részt azon a pályázaton, melyen
neves művészek pályamunkáit állították ki az
Az Egri Pedagógiai Főiskolán földrajz - rajz szakos tanári
diplomát szereztem, ahol a tanszékvezető Jakuba János természet elvű festészete
volt rám hatással.
1962-ben megszerveztem és 20 évig vezettem a Heves megyében
alkotó rajztanárok közösségét. Nyári alkotó munkára
kaptunk lehetőséget Szilvásváradon, Balatonszemesen, Mártaszentlászlón a
pedagógus üdülőkben. Stúdió foglalkozásokat vezettek az
Egri Főiskola rajz-tanszék vezetői: Blaskó János, Nagy Ernő.
Bekapcsolódtam több országos szervezésű művésztelep életébe,
ahol jelentős festőkkel dolgoztam együtt, többek között Svábi Lajossal, Balogh
Jenővel, Duschanek Jánossal.
Az utóbbi 10 évben a Salgótarjáni zománcművészeti
nyári tábor munkájában vettem részt.
Grafikáimat megyénk és az ország több településén
bemutatták.
Fametszeteimből, rézkarcaimból mappákat, képeslapsorozatot
adtak ki.
Linóleum metszetemet kiállították a Miskolci Grafikai
Biennálén.
Olaj és pasztell technikával dolgoztam fel az alföldi
(
Ezekből többször állítottak ki a Hatvani Tájképfestészeti
Biennálén, valamint a művésztanárok országos tárlatain Pécsen, Budapesten.
Áttörést jelentett, amikor 1990-ben először, majd 1992-ben
ismét, táblakép méretű tűzzománc technikával készült munkáimat fogadták el
kiállításra a tájképfestészeti biennálén.
1970-től veszek részt közös tárlatokon a Heves megyei képző
és iparművészek - ma "Szabad Szalon"- csoportjával.
Közel 100 közös bemutatkozáson voltam jelen - grafikáimmal, olaj és pasztell
képeimmel, plakettjeimmel, tűzzománcaimmal - az ország
több városában.
27 egyéni kiállításom volt.
Munkáimat többször díjazták.
Strassbourgban nemzetközi bemutatón tűzzománcaimmal
szerepeltem.
Tanítványaim itthon és külföldön nagyszerűen megállták
helyüket a különböző pályázatokon, közülük több festő és iparművész, rajztanár
került ki.
Tagja vagyok az Országos Képző - és Iparművészeti
Társaságnak.
Ebben az évben Csokonai Vitéz Mihály alkotói díj
kitüntetésben részesültem.