A kezem öreg. Erek,
repedezett
bőr, töredezett köröm.
S a színek.
Vörös, meg lila, utóbbi
a tenyér alatt
dagad,
mutatja a múltat
a csuklón,
nem érzek
semmit, hiába volt.
Az előszobában valaki matat.
Ülök fotelemben,
a hetvencentis
tévével szemben,
nézem még mindig
a kezem, keresem
a háromszögeket
tenyeremen,
kusza vonalak
rajzolódnak csak
elém,
fejem lehajtom,
szikkadt bőröm
holnapot fél.
Miközben az előszobában valaki
egyre
hangosabban matat.
Rágyújtok egy cigire, töltök
egy pohár sört,
legalább haszna
legyen a
kezemnek, ha már nem szép,
szolgáljon,
kétséget gyalázzon szét,
álmok
simogatására legyen kész,
mikor félszegen
keresem hetek
óta hordott
hálógöncöm örömét,
melyet a
konvektoron melegítettem elő
mellesleg így
karácsony előtt.
S az előszobában
időközben valaki
megtalálta a
fúrógépem, a hiltit, s most
azt velem nem
törődve véghetetlen börrögteti.