Őszi illúziók

Ősz van megint, lehulló levelek

varázsát nézem. Szívem megremeg.

Sodorja szél, aztán a földre hull,

de akad köztük, ami nincs sehol,

mert újra, s újra fel, magasba száll,

nem is levél, boszorkány, vagy halál?

Vagy álom, mely csak a lelkünkben él?

Köd? Látomás? Mégis mindent megér.

Felejtenéd, de többé nem lehet,

bár híre sincs, s nem jön más üzenet

csak ősz, csak fény, csak hulló levelek.

Töppedt avart rugdosva lépkedek.

***

Tőlem panaszt ne halljon senki.

Amíg van út, tovább kell menni.

Avart rugdosva? Foszló álmokat

Számolni? Évet, hetet, napokat?

Mérlegre tenni, hogy mit értem el?

Nem érdemes. Az idő másra kell.

***

A meglévőnél százszor többet ér

az, ami csak a képzeletben él,

mert álmaidban  mindig visszajár

mint múlt tavasz, mint izzófényű nyár,

mint őszi csend, mint szálló csöpp levél,

utána kapnál, több a semminél...

Kérdezheted, csak álmodban felel.

S ha nem kérdeznéd többé? Ne tagadd!

Hajnaltájt megszorítja  torkodat...

.