Éjszakák

éjszakák kohójában ez a döngölt föld
még anyaszorítású, néha vágyom utánatok,
visszavárlak minden gyermekkor-délutánon,
de kikoptak életemből a hajnali párás erdők -

itt csak a csend liheg, elárvult ez a tanya
itt bennem, de rejtettem a csodát, szétgurult
éveim függönyén keresztül mint gyermek lesekszem -

a szélben-szökevényként ütődik a kő, a szavak,
a fehér falnak támasztom reménytelenségem,
cérnát fűzök, összevarrni szétdobált napjaimat -

szemközt törődött ez a csend, csak hétköznapok
ölelkeznek s mozdulatlan a vesztőhely is