 | ||||
Nyáridőn az ember fia sokkal fontosabb dolgokkal van elfoglalva mint holmi egyszeregy. Mert ilyenkor eltűnik az iskola szürke, gerincet roppantó szigora és kitárul a végtelen. Megnyílik a világ és az ember újra a Rózsa Lovagjává válik, ha csak hónapokra is. Seprűnyelet csen kardfabrikáláshoz, vesszőt hajlít íjnak, amit persze elkoboznak tőle. De nem adja fel és újat készít. A kertben elbújva lehet. És nagyikám végre fapuskát fabrikál nekünk. Nem azért, mert megunta a nyavalygásunk, hanem azért, mert szeret. Itt van idő pisztrángozni, ribizlit és piszkét falni a kertben. De a miénk volt a kert, ahol csentünk a szomszédtól és kergettek, vagy bevádoltak nagyapámnál aki türelmesen végighallgatta őket, aztán megmosta a fejünk. 
Mielőtt félre értenétek, nem a fejedelemről van szó, hanem egy tengeri malacról. Még British Columbiában vettem, illetve nem is én, hanem az akkor éppen ügyeletes nejem. Egy hosszúszőrű malac volt, fenekén és a fején, fekete és fehér taréj ékeskedett mint a punkoknak. Tulajdonkeppen aranyos egy állat volt, ha az ember tisztán tartja, ami abból állt, hogy minden nap cserélni kellett alatta az újságpapírt, és ha fűrészport használunk, akkor azt kétnaponta. Mi újságot használtunk, így Gézának peche volt. Mi nem engedhettük meg magunknak a fűrészport. Illetve neki. Az pont annyiba került, mint egy mosás. Ebben az időben, meg komoly csata folyt köztem és a nejem között azért a 25 centért is, amit alkalmanként a játékterembe hagytam. Ugyanis imádtam flipperezni, és igazan jó voltam benne. Rengeteg szabad játékra tettem szert, amit hazamenetel előtt eladtam. Tulajdonképpen ebből spóroltam össze Gézát. Végül is egy buta állat, de a salátalevelek hangját már tiz méterről is felismerte. Minden este lementem a helyi közert mögé a szemeteshez, ahova a fonnyadt salátákat kidobálták. Géza már pontosan tudta mikor indulok, hova megyek, és kifejezetten dühös volt, ha nem idejében hoztam a salátát. Élénk vinnyogással adta tudtomra megelégedését. Megjegyzem, a nejem sosem vinnyogott ilyen lelkesen, bár mit is hoztam haza. Talán ezért is, köztem és Géza között igazi barátság alakult ki. Géza a punk, és én. A két férfi a családban. A belvárosi, körfolyosós nagy bérház már nem a békebeli jómódról híres. A kapualjból nem a családi hintó, vagy fogat gördül ki, bakján a kackiás bajszú fogatos legénnyel. Hátul sem a krinolinba öltözött kisasszonyka megy anyjával a reggeli misére. Most a házmester igyekszik ki a tavaszi napfényre, s még ő is morgolódik, mert elviselhetetlen a bűz, ami kiárad.– Az irgalmasát neki! Mán megint itt hagyták a szemetet. Szagulhassuk még egy hétig! Ez az asszony es csak arra való – itt kedves nejére céloz –, hogy a szomszédokkal traccsoljon, se nem lát, se nem hall. Bárcsak szemet adott vóna nekem az Úr, amikor megláttam, s észt amikor kimontam az igent. De ojjan dereka vót akkor, s ojjan cubákja, hogy megállt az emberi ész, amikor rea nézett! Osztán állt ott más es, ami teljesen elvette az eszemet. Most mán csak a szája jár, de az kegyetlenül. Bé kellett vóna nézzek a szájába jobban, hátha észreveszem a kígyócsípést rajta. De én csak ízlelgettem, s az mézes vót, brrrrrrrr… – Józsi bá már megy is be a házba, hogy nejére borítsa minden dühét. Még azt is az ő rovására írja, hogy éjente a kapualjba könnyítik magukat az éjszakai életet szerető emberek. – Mán megint locsogtok, úgy-e? Mán megint van valami szaftos a házban? Osztán mijjen nagy dolog hozott esssze tüktököt, hogy még azt se láttátok, hogy a szemetes elhaladt az ablak alatt anélkül, hogy megállott vóna? Az asszony bekukucskált a csipkefüggöny mintái közt, de nem látott mozgást a lakásban. Az udvar végében elhallgatott a fűrész, a legény csak a fejét fordította felé, amikor rákiáltott: - Örzse néni, tegye le a tejet oda az asztalra, én majd ránézek. A tekintetes asszonynak el kellett menni, de nemsokára megjön.- Jól van Jani, rád bízom, de fő’ ne döntse ám a macska! - helyezte el a veranda asztalára a kétliteres, öreg zománckannát.- Na, az Isten megálggyon!- Ne féljen, vigyázok. Isten áldja Örzse néném!A fűrész harsoghatott tovább és fogai alól spriccelte előre-hátra az illatos, finoman morzsált fűrészport.Hamarosan jött is a fodrász csinos kis felesége. Látta pár házzal arrébb a távozó tejesasszonyt, de nem lett volna értelme visszahívni, mivel a maga előtt tolt babakocsi őt kissé akadályozta a sietős haladásban.- Kezét csókolom Aranka, figyeltem, nehogy bajt csináljon a macska!- Köszönöm Jani, jó reggelt! Mégsem sikerült megelőznöm Örzse nénit. – Kedvesen rámosolygott a fiúra, aztán karjába vette a kislányt, és bevitte a kannát is. Amíg átöltözött, a tej is felforrt. Mosogatás közben elgondolkodott, hogy hány kisgyereket táplálhattak már ebből a kannából. Az oldalán és a fedelén, több helyen lepattogzott a kék zománc. Amikor először meglátta a tejesasszony kezében, az jutott eszébe, hogy egy szép újat kellene venni és odaadni neki, hogy inkább abban hordja ide naponta a tejet. De hamar elvetette az ötletet, mert akkora becsben és patyolat tisztán tartotta Örzse néni a vénséges edényt, hogy kár lett volna megbántani.Estefelé fogta a kannát, gondolta hazaviszi, hisz úgyis be kell szólnia Örzse néni szomszédjához, hogy pénteken több tojásra lenne szüksége a szokásosnál. Végh néni éppúgy házhoz szokta hozni a 10-20db tojást, mint a szomszédasszonya a napi tejet és a heti 1 kiló túrót, fél liter tejfölt, negyed kiló vajat.A pénteki piacra néhányan nem is jutottak el a friss áruval, mert a megszokott helyekre bemenve, útközben túladtak rajta. A polgárasszonyok szívesen vették mindig ugyanattól a gusztusos, finom tejterméket, tojást, sőt, egymásnak ajánlották a köztudottan megbízható termelőket. - Alezredes elvtárs… bajtárs!A fiatal tizedes vállánál fogva rázta. Azonnal felébredt. Az átélt riadók, vészhelyzetek, egész pályafutása alatt megszokta, talpon lenni az első szóra, érintésre.Csak a szemét dörzsölte meg és máris ébren, ugrásra készen nézett fel a fiatalemberre, aki rögtön elhátrált az ágytól, hangjából kiérződött a mentegetőzés.- Az alezredes elv… bajtárs parancsolta, hogy ébresszem fel, ha…- Mi van fiam? - kérdezte Dohándi Árpád alezredes a - Jelentem alezredes bajtárs, az egyik járőr visszatért.Dohándi az órájára pillantott. Fél három. Valamivel éjfél előtt heveredett le, tehát még három órát sem aludt. Pedig hogy hitte, végre kialhatja magát.Már talpon is volt. Ruhástól feküdt a vaságyon, csak a derékszíjat kellett felcsatolni. Előtte igazított a zubbonyán, fejébe húzta tányérsapkáját.A kéttagú őrjárat - egy pattanásosképű, inkább vörös, mint szőke, tömzsi parasztlegény, meg egy ébenfekete hajú, cigányos kinézetű, cingár fiatalember - az irodájának ajtaja előtt várakozott rá. Amint - Maguk gyorsan visszajöttek - mondta Dohándi. Nem lehetett tudni, azért mert felébresztették, vagy elégedetlen az őrjárat teljesítményével. - Történt valami?A pattanásos képű jelentett, ízes, nógrádi tájszólással.- Alezredes elvtársnak jelentem, az országúton orosz konvoj halad Pest felé. Páncélos csapatszállító járművek és tankok. Huszonkilenc T-34-est számoltam meg.Ez az ígéret megvigasztalja a gyereket. Sokáig nézik a besötétülő szobából az előttük elterülő tájban a tél színeit. Felgyúlnak a házakban a villanyok, mindmegannyi távoli karácsonyi gyertya, Lizikéék ablakából idelátszanak a karácsonyfa fényei. A gyerek elképzeli Lizike karácsonyfáját, a szoba hangulatát, a sok-sok apró vattapihét, amivel a másik kislány hópelyhesre díszítette a fáját. Aztán tekintete belevész a maguk díszes karácsonyfájába, s jó ideig elkalandozik, mintha minden ágon, s minden tüskén egy angyalka ülne, s árasztaná magából az ünnep hangulatát. Megnyúlnak az árnyékok, a színes égők több árnylatban, mint különleges fátyol, követik a kislány mozdulatait a falon; ahogy fordul, kezeit a levegőbe emeli, mesebeli tündérruhás alak mozdul ugyanúgy árnyképében. Kata elunja a játékot, végighasal a díványon, s kéri az anyját, ne kapcsolja még le a karácsonyfaégőket. Forognak a meleg levegőben a szaloncukrok, karácsonyfadíszek, kézzel hajtogatott, aranyra, ezüstre festett csillagok, tobozok, diók, rengeteg angyalhaj, s az odaátról kapott csillogó-villogó színes arany-gömbök, visszatükrözve a szobát, s a közelben heverő gyerek arcát. Kata addig bámul a fára, míg erőt vesz rajta az álom.Nagy János, immár több mint három éve élte az állami gondozottak hányatott életét. MF56196 szám alatt iktatva, nyilvántartva, többnyire kihasználva gondozás címe alatt. Köznyelven csak úgy ismert, mint; lelenc. Sok-sok emlékezetes élmény zsúfolódott össze az elmúlt években, de így is a hiány gyakran nyugtalan érzésekkel töltötte el. Mintha tegnap történt volna, hogy az orosz katonakonyha körül téblábolt, a fekete kenyér savanykás szaga még mindig az orrában van, Ljovka az ukrán pék-őrmester búcsú szavai még ma is a fülébe csengenek.-- Beregisz na szibjá, malcsugán. – vajon merre járhat a barátja, hazatalált–e. Hol süti a kenyeret, vajon él-e? És a rendőr? A keresztapja.Történt egyszer, van annak már talán két éve is, hogy óraszünetben egynéhány suhanc egymást túllicitálva az apjukkal kérkedtek az iskola udvaron.-- Az én apám egy T-34–est puszta kézzel robbantott fel a fronton.-- Csak vigyázz, meg ne hallja egy ruszki, mert visznek Szibériába, az apáddal együtt.-- Azt hiszed, az apám csak úgy hagyná?-- Az semmi, - vágott közbe a másik, - az én apám olyan erős, hogy egymaga húzta ki a sárba ragadt kocsit a malomnál, búzástul, lovastul.-- Hiszi a pici.-- Tanuk vannak rá.-- Az én keresztapám, - szólt bele a vitába Jani, maga is meglepődött a keresztapán, aztán, nagy hangon folyatta, - Az én keresztapám Pesten rendőr. Őrmester. Harminc rohamrendőr parancsnoka. Lovasok. Az ő lova egy szürke arab telivér. Több mint húsz vetkőztetőt fogott el negyvenötben. Egyszer én magam is láttam. Két pisztolya is van, az egyik egy colt. Amerikai.-- A keresztapád? – hitetlenkedett az egyik suttyó, - ha van keresztapád, akkor miért vagy lelencbe'?-- Rendőrtörvény! Nem fogadhat senkit örökbe, csak a sajátját.