És én sírok…

 

“Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,…”

Gyönyörű sorok. Ha megkérdünk tíz embert, akkor kilenc és fél bizonyára hallotta már valahol valamikor, ha nem is tudja, mi ez, és ki írta. Lesz néhány, aki magyar versnek véli, és lesznek, akik tudni fogják, hogy Paul Verlain megindítóan szép sorait hallja Tóth Árpád tolmácsolásában. De ki is írta valójában ezt a verset Verlain vagy Tóth Árpád?

Az eredeti így néz ki:

Paul Verlain:

Chanson d'automne

 

Les sanglots longs
Des violons
De l'automne
Bles
sent mon coeur
D'une langueur
Monotone.

Tout suffocant
Et blęme, quand
Sonne l'heure,
Je me souviens
Des jours anciens
Et je pleure

Et je m'en vais
Au vent mauvais
Qui m'emporte
Deçὰ, delὰ,
Pareil ὰ la
Feuille morte.

 

Eredeti szöveg

Rímképlet

Szótagszám

Soronkénti nyersfordítás

Magyaros fordítás

 

 

 

 

 

Chanson d'automne

 

 

Őszi sanzon

Őszi dal

 

Les sanglots longs
Des violons
De l'automne
Blessent mon coeur
D'une langueur
Monotone.

a
a
b
c
c
b

4
4
3
4
4
3

Hosszú zokogások
hegedűjén
az ősznek.
Megsebződik az én szívem
egy bágyadtság által
monoton.

Hosszú zokogások az Ősz hegedűjén.
Egy egyhangú bágyadtság megsebzi a szívemet.

Tout suffocant
Et blęme, quand
Sonne l'heure,
Je me souviens
Des jours anciens
Et je pleure

d
d
e
f
f
e

4
4
3
4
4
3

Minden fojtó
és sápadt, amikor
csenget (üt) az óra
én emlékszem
a régi napokra,
és én sírok.

Minden fojtó és sápadt, amikor üt az óra, a régi napokra emlékszem, és sírok.

Et je m'en vais
Au vent mauvais
Qui m'emporte
Deçὰ, delὰ,
Pareil ὰ la
Feuille morte.

g
g
h
i
i
h

4
4
3
4
4
3

És én magam megyek
gonosz szélhez
(a)ki elragad
erre–arra,
úgy, mint
halott levelet.

És magam megyek gonosz szélhez, aki elragad erre–arra, úgy, mint halott levelet.

 

Nézzük az első versszakot! Hogyan lehetne az ősz hegedűjét és az egyhangú monotonitást, valamint a sebzett szívet a meglévő formai követelményeknek megfelelve elhelyezni benne?

 

Les sanglots longs
Des violons
De l'automne
Blessent mon coeur
D'une langueur
Monotone.

Dal pendül, lám
Zord hárfáján
Az ősznek,
Szívem sajog,
Bágyadt napok
Legyőznek.

Felzeng vadul
Egy hárfahúr,
Az ősz oson.
Szívem sebes,
Bágyadt, üres,
Monoton.

Dal zeng felém
Hegedűjén
Az ősznek,
Szívem sajog,
A bús napok
Legyőznek.

Zokog fürge (szürke?)
Hegedűje
Az ősznek,
Szívem sajog,
A bús napok
Legyőznek.

Hosszan zokog
Az ősz kopott
Vonókon,
Sebzett szívem
Bágyadt, minden
Monoton.

 

Végül is nem sikerült maradéktalanul, de azt hiszem, hogy az utolsó változat a sok "o" hanggal talán a lehető legjobban közelíti az eredeti vers egyhangú, monoton dallamát, hangulatát, amellett hogy tartalmilag is elég jól adja vissza az eredetit, mindössze egy szó, a "kopott" kerül bele, ami nincs az eredetiben, és a hegedű "cserélődik" vonóra.

 

Tout suffocant
Et blęme, quand
Sonne l'heure,
Je me
souviens
Des jours anciens
Et je pleure

Alig dereng,
Az inga leng,
De közben
Elmélkedem
Emlékeken,
S hull könnyem.

Alig dereng,
Az inga leng,
S a hangok…
Elmélkedem
Tűnt perceken,
És sírok.

Minden szorít,
Sápaszt, ha itt
Az óra.
Emlékeken
Elmélkedem
Zokog
va.

Minden szorít,
Sápaszt, ha itt
Az óra.
Elmélkedem
Tűnt éveken
Zokogva.

Minden szorít,
Sápaszt, ha itt
Az óra.
Gondolkodom
Tűnt napokon
Zokogva.

 

Ebben a versszakban jobb lett volna a zokogás helyett a sírást választani, hiszen az eredetiben is úgy szerepel, de az a változat (második) a versszak első felét eléggé megváltoztatja, bár némi fantáziával megmagyarázható az éjfél utáni derengés, az inga és a(z óra)hangok az időt jól körülírják, a hangok — sírok rímpár meg amúgy sem túl jó. Az első és a harmadik variáns elmélkedem — emlékeken szójátéka izgalmas ugyan, de az eredetiben nincs meg a párja, és többet sem illik beleírni, mint ami benne van. Így, hát marad a "zokogva" változat…

 

Et je m'en vais
Au vent mauvais
Qui m'emporte
Deçὰ,
delὰ,
Pareil ὰ la
Feuille morte.

És én megyek
Gonosz szelek
Vad szárnyán.
A vég elér
Halott levél
Mi vár rám

S magam megyek
Gonosz szelek
Vad szárnyán,
És szerte-szét
Halott levél
Mi vár rám.

S én indulok,
Vad szél huhog,
Mi dobál
Terek felett,
Mint levelet
A halál.

S most indulok.
Vad szél huhog,
S messze kerget
Terek felett,
Mint levetett
Holt Levelet.

S felkeresek
Egy rossz szelet,
Mely kerget
Elől–utol,
Miként a holt
Levelet.

 

S már indulok,
Vad szél huhog,
S messze vet
Terek felett,
Mint levetett
Lev
elet.

Indulok már,
Gonosz szél vár,
S messze vet
Terek felett,
Mint levetett
Levelet.

S indulok már,
Rossz szél cibál,
S messze vet
Terek felett,
Mint levetett
Levelet.

 

Ennek a szakasznak a harmadik sorában van egy belső rím — Deçὰ, delὰ (erre–arra) —, amit nem egyszerű visszaadni. Próbálkozni lehet: Vég elér; terek felett, stb, de sajnos egyik esetben sem jó a folytatás. A negyedik verzió tetszetős, nem rosszak a rímjei sem, ám a három szótagos sorok négy szótagosra sikeredtek. Marad az elől–utol és a határozottan gyenge rímpár: kerget — levelet. Na és talán az utolsó utáni (meg az az utáni; hatos, hetes, nyolcas), ahol minden rendben lenne, csak ott meg a rímképlet mászott el egy kicsinykét.

 

Egy matematikus bízvást kiszámolná, hogy hányféle–képpen állítható össze az első két versszak öt–öt, valamint a harmadik versszak nyolc változata. Én itt mindössze négy lehetséges fordítást mutatnék be:

Paul Verlain:

Őszi dal

Dal zeng felém
Hegedűjén
Az ősznek,
Szívem sajog,
A bús napok
Legyőznek.

Felzeng vadul
Egy hárfahúr,
Az ősz oson.
Szívem sebes,
Bágyadt, üres,
Monoton.

Hosszan zokog
Az ősz kopott
Vonókon.
Sebzett szívem
Bágyadt, minden
Monoton.

Hosszan zokog
Az ősz kopott
Vonókon.
Sebzett szívem
Bágyadt, minden
Monoton.

Alig dereng,
Az inga leng,

S a hangok…
Elmélkedem
Tűnt perceken,
És sírok,

Alig dereng,
Az inga leng,
De közben
Elmélkedem
Emlékeken,
S hull könnyem,

Minden szorít,
Sápaszt, ha itt
Az óra.
Gondolkodom
Tűnt napokon
Zokogva.

Minden szorít,
Sápaszt, ha itt
Az óra.
Gondolkodom
Tűnt nap
okon
Zokogva,

S felkeresek
Egy rossz szelet,
Mely kerget
Elől–utol,
Miként a holt
Levelet.

S én indulok,
Vad szél huhog,
Mi dobál
Terek felett,
Mint levelet
A halál.

Indulok már,
Gonosz szél vár,
S messze vet
Terek felett,
Mint levetett
Levelet.

S indulok már,
Rossz szél cibál,
S messze vet
Terek felett,
Mint levetett
Levelet.

 

Végezetül itt van néhány — többé–kevésbé ismert — változat:

 

És egy — talán nem túl ismert — érdekesség: a Tóth Árpád által készített két változat.

Kántás Balázs:

Szabó Lőrinc:

Térey János:

Tóth Árpád:

Tóth Árpád:

 

 

 

(Nyugat; 1917/ 9.)

(Közismert változat)

Messze szálló
bús gitárszó
hangja zeng
peng a zord ősz
gyászos és bősz
hangszere

Zokog, zokog
az ősz konok
hegedűje,
zordúl szivem,
fordúl szivem,
keserűre.

Síró vonón
Bong monoton
Őszi dallam,
Szivemre tör,
S kínja gyötör
Lankadatlan.

Ősz hegedűl
Szünetlenűl
A tájon
S ont monoton
Bút konokon
És fájón...

Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.

Én félhalott
árnyék vagyok
csak nézem
elém hogy száll
elmúlt sok száz
emlékem

Fullaszt az éj;
arcom fehér,
s ha az óra
üt: zokogok,
régi napok
siratója.

Arcom komor
S fakó, mikor
Óra kongat,
És zokogok,
Ha tűnt napok
Fölragyognak;

S én csüggeteg
Halvány beteg,
Mig éjfél
Zeng, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél...

S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Mig éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.

Felkél a nap
és elragad
az éjjel
mint hullt levél
elszállok én
a széllel

S megyek, megint
hányódni, mint
az elárvult
zörgő levél,
mellyel a szél
tovaszáguld.

S már indulok,
Rossz szél suhog,
S messzekerget,
Mint dérlepett
Holt levelet,
Földrevertet.

Oh, múlni már,
Ősz! húllni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...

Ó, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...

 

Jó szórakozást — és elmélkedést — a közreadott fordításokon!

 

Kisszőlősi Szánthó Lóránt